Karácsonyi koncert Debrecenben
2015.12.14. 22:21:07

A Karácsony kedves ünnepét valamennyi kisebb, nagyobb városban emlékezetessé teszik programokkal, ide illő műsorokkal.

 

Első sorban a gyerekek szórakozását kívánják elősegíteni az ünnepi játékok. Ez alaklommal mégis egy átlag életkorú réteget megcélzó koncertre hívjuk fel a figyelmet.

 

December 20-án, aranyvasárnap érkezik Debrecenbe Pintér Béla és kísérőzenekara, hogy megtartsa előadását a Kölcsey Művelődési Központban. A kezdési időpont 19 óra.

 

Az énekes pályafutása húsz éve indult az első önálló albumának megjelenésével, melynek címe: Eljön a nap. Ezt még 11 nagylemez követte a tavalyi évvel bezárólag. Előadói és hangszeren történő játéka mellett zenét szerez és dalszövegeket is ír, nem kis sikerrel. Népszerűsége az elmúlt időszakban folyamatosan növekedett.

 

1996-ban a Csemeték nevet viselő zenekarral együtt lépett fel és készítettek együtt 12 albumot, 15 éves zenei pályafutásuk folyamán, egészen 2011-ig.

 

Az előadást az"Életcél Fiataloknak" alapítvány szervezi. Felvezető cím: „Láss csodát". A Karácsonyi ünnepre való ráhangolódás, a meghittség kialakítása az elsődleges célja ennek a zenés műsornak.

 

A koncertre támogató jegyek váltására is van lehetőség. Az alapbelépők ára 1.800 Ft.

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO