Simonyi Napok Debrecenben.
2015.05.04. 22:55:26

Debrecenben több esemény megrendezésével is készülnek a tavaszra. Ezek közül elsőként kiemelhető az a program, melyet május 12-től látogathatnak az érdeklődők. Ekkor kezdődnek a Simonyi Napok és keddtől egészen szombatig tartanak. Minden nap tartalmasnak ígérkezik.

 

A főszerepben a lovas bemutatók lesznek. Nem csak hazai, hanem külföldi csikósok is elkápráztatják a közönséget. A lovaglást művészi szinten is lehet művelni. Ezt a tényt bizonyítják az elhivatott, huszárnak öltözött lovasok, valamint a hagyományos gúnyát viselő amatőr és profi csikós legények.

 

Olyanok mérik itt össze tudásukat, akik igazi versenyszellemben kezelik paripáikat, az érdeklődők szórakoztatására.

 

Az esemény ideje alatt gondoskodnak a vendégek ellátásáról, étel és ital tekintetében egyaránt.  A felnőttek mellett a gyerekek is megtalálják szórakozásukat. A nagyobbak már igazából érdeklődnek a lovak iránt is, főleg ilyen látványos bemutatón.

 

A rendezvény egész ideje alatt kirakodó vásár lesz. Több sátorban és standon árusítanak kézműves termékeket, apró ajándéktárgyakat, használati eszközöket és nagyon sok egyéb holmit, ami az ilyen és hasonló alkalmakra a legjobban megfelel.

 

Minden körülmény adott tehát a jó szórakozáshoz és a kiváló hangulathoz.

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO