Koncz Zsuzsa koncert Debrecenben
2015.03.10. 23:31:55

Debrecen sok ismert művészt látott vendégül az elmúlt időszakban. Március 16-án, hétfőn az egyik legismertebb énekesnő, Koncz Zsuzsa érkezik a Hajduság központjába.

 

A népszerű előadó többször járt már a civisvárosban és minden alkalommal nagy sikert aratott.

 

Koncertjének a Kölcsey Művelődési Központ ad helyet, este 7 órai kezdettel.

 

Az énekesnő több mint fél évszázada kezdte meg pályafutását. Ilyen hosszú sikeres időszakot kevesen mondhatnak magukénak. A hetvenes években már külföldi felkéréseket kapott és nem csak Európai országokban turnézott, hanem az Egyesült Államokban, Brazíliában, sőt még Japánban is.

 

Lírai hangvitelű, szép dalai mindig elvarázsolják a közönséget.

 

1992-től, 12 éven át telt házas koncerteket adott Budapesten. Kísérőzenekara az Illés együttes volt, majd a tagok többségéből alakított Fonográf társulata.

 

Nagyon sok kislemeze jelent meg és ugyancsak számtalan bel és külföldi album.

 

Új dalokat is hallunk tőle, de elsősorban a régi, felejthetetlen dallamok csendülnek fel. Ezek száma az évtizedek folyamán meghaladta az ötszázat.

 

Nagyon sok kitüntetés és díj tulajdonosának mondhatja magát. Ezek sorából is kiemelhető a Kossuth és a Liszt Ferenc díj.

 

A koncertre jegyeket 2.900 Ft-os ártól egészem 5.900 Ft-os összegig lehet váltani.

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO