Húszezer éjszakás kaland Debrecenben.
2014.10.22. 21:22:02

Debrecenben sok zenekar és előadóművész lépett fel az idén. Október 31-én, pénteken a Budapest Bár társulata érkezik, hogy zenés műsorát megtartsa a Kölcsey Művelődési Központ Nagytermében.

 

A műsor jelmondata: „húszezer éjszakás kaland", ami nem mindennapi megnevezése egy koncertnek, egyben az idén áprilisban megjelent lemezük címe is, és ennek bemutatójaként is ismert lesz ez az est. A húszezerből, egy éjszakás kalandot kívánnak lebonyolítani a civis városban, a szó szoros, zenei értelmében

 

Felléptek már az Egyesült Államokban és Brazíliában is, ezek mellett egy Törökországban eltöltött turné is részét képezte külföldi szerepléseiknek.

 

A társulatot Farkas Róbert vezeti. Több énekes is tagja a zenekarnak, többek között, Németh  Juci, Lovasi András, Ruttkai Bori és a nemrégiben csatlakozó Mező Misi, aki eddig a Magna Cum Laude tagja volt.

 

A Budapest Bár csapata viszonylag sok régi dalt formál jelenlegi muzikális elvárásoknak megfelelő szintre, ezáltal beleépítik a mai modern kor elemeit, ami népszerűvé teszi a fiatalok mellett, a közép és idősebb korosztály számára is. Ugyanakkor sok új dalt is átformálnak saját módszerük szerint. Ez is emeli munkájuk értékét.

 

Komoly várakozás előzi meg a Hajdúsági székhelyen, fellépésüket.

 

Jegyeket 2.900.- Ft-tól 3.600.- Ft-os árig lehet váltani.

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO