Éjszakai futás Debrecenben
2013.06.22

Június 22-én este, az egyetem előtti téren kerül megrendezésre, második alkalommal, az éjszakai futóverseny.

 

A versenyzők a térről indulnak majd, és ide is érkeznek vissza a 9 km-es táv megtétele után.

 

Ennek a rendezvénynek, mely 22 órakor veszi kezdetét, régmúltra vissza nyúló eredete van.

Az ember már az ősidőkben is a fényt szerette volna a sötétség fölé emelni, azaz győztesnek tekinteni. Tűzgyújtással és hasonló eszközökkel kívánta ezt megvalósítani. Június huszonkettedike a nyári napéjegyenlőség pontos ideje. A versenyzők képletesen átfutnak a csillagászati nyáron.

 

Az Egyetem előtti tér teljes díszkivilágításban fog tündökölni. A futásra kijelölt útszakasz nem lesz ugyan elzárva a forgalom elől teljes mértékben, azonban a rendőrség a területet végig biztosítani fogja. Minden megtett kilométert feltűnően jelezni fognak, számozott táblákkal, hogy a futók, erejüket beosztva, tisztában legyenek a már megtett és még hátralévő távolsággal.

 

A verseny rendezője a Debreceni Kilométerek Sportegyesület. Ők azt kérik, hogy akinek módjában áll, láthatósági mellényben álljon rajthoz és testére rögzíthető kisebb világítóeszközt is használjon. Ez lehet apró zseblámpa vagy fejre erősíthető fényjelző. A szervezők biztosítanak a rajtszám mellett egy világító karkötőt is. A célba érkezéskor vizet és nápolyit valamint szőlőcukrot kapnak a futók, frissítőként.

 

Az első három helyezett díjazásban részesül, a nők és a férfiak kategóriájában egyaránt.

A nevezéseket célszerű június 18-ig leadni, mert ekkor még csak 1.500.- Ft-ot kell fizetni részvételi díjként. A verseny napján már ugyanez 2.000.- Ft-ba kerül.

 

Hazánk már közel egy évtizede résztvevője a „Múzeumok Éjszakája" elnevezésű programnak. Ennek keretein belül kerül sor az ilyen szintű események megrendezésére, sok más program mellett, melyeket szintén az Egyetem előtti téren tekinthetnek meg az érdeklődők.

 

A résztvevők a versenytáv megtétele után kapnak egy online fotót és egy emlékérmet.

 

Fontos, hogy minden versenyző nagy figyelmet fordítson a fokozott óvatosságra.

 

Érdemes az induló futóknak, és másodsorban a közönségnek jóval a verseny kezdete előtt a helyszínre érkezni.

 

Minden bizonnyal rendkívüli élményt jelent majd minden résztvevőnek a debreceni éjszakában futni.

 

Jó sportolást kívánunk! VargaZ Vendégház Debrecen

 

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO