Mangalica Fesztivál 2013, Debrecen
2013.04.12. - 2013.04.14.

Megszokottá vált, hogy Debrecen főterén, a Kossuth téren viszonylag gyakran rendeznek nagyszabású eseményeket.

 

Ez alkalommal egy három napos rendezvény veszi kezdetét április 12.-én, pénteken délelőtt és egészen 14.-én, vasárnap estig tart. Ilyenkor a tér és közvetlen környéke hatalmas forgataggá válik.

 

Negyedik alkalommal kerül sor a Debreceni Mangalica Fesztivál szórakoztató programjainak bemutatására, és az ehhez kapcsolódó gasztronómiai rendezvényre.

 

Budapesten, Szegeden és Székesfehérváron is nagy tetszést aratott ez a fajta esemény, így még talán nagyobb érdeklődés övezi a cívisváros lakóinak körében, mint az eddigi három alkalommal.

 

A mangalicából készült ínyenc termékeket közvetlenül a tenyésztők, előállítók és feldolgozók kínálják a fogyasztó közönségnek. Ezáltal kimarad egy esetleges viszonteladó a forgalmazói láncolatból, így némi költséget takarít meg a vásárló. Ami még ennél is fontosabb lehet a többség számára, hogy csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által felvizsgált és folyamatosan ellenőrzött termékek kerülhetnek a vendégek elé. Kizárva ezzel a hamisításnak még a gyanúját is.

 

Már gyakorlattá vált, hogy a fesztiválon egyéb termékek előállítói is árusíthatják termékeiket.

Mint például a szörpök és fűszerek forgalmazói. Hathatós rendezői segítségre számíthatnak ezek a termelők, akik között akadnak családi vállalkozók is. Sőt, még a kézművesek is helyet kapnak munkájuk népszerűsítésére, az arra kijelölt kisebb utcarészben.

 

A sok finom étel fogyasztása előtt most is nyílik lehetőség jó pálinkák kóstolására, akár a jobb étvágy elősegítésére is. Ezeket aztán zamatos borral vagy minőségi sörrel lehet leöblíteni.

 

Érdekesség még, hogy külön kis leválasztott, fából összeszerelt alommal ellátott helyeken, élő mangalica kocákat láthatnak, a kis malacaikkal együtt. Ezt a látnivalót a felnőttek népes táborán kívül, a gyerekek is nagyon kedvelik. Megtalálható lesz itt a Magyarországon tenyésztett valamennyi mangalicafajta.

 

A Fesztivál teljes területére, és egész átfogó időtartamára a belépés természetesen ingyenes, mint ahogyan sok más hasonló alkalommal is tapasztalhatták a vendégek.

 

Azok a távoli és helyi látogatók, akik ezt a hétvégi programot választják, biztosan jól fogják magukat érezni, amihez a szervezők és rendezők is jó szórakozást kívánnak.

 

A rendezvény helyszíne az általunk kínált szállás közelében van.

 

Jó szórakozást kíván a Vargaz Apartman - Debrecen!

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO