Tavaszi Fesztivál 2013

Debrecenben, ahogyan hazánk más városaiban is, már nagyon várják az emberek a tavaszt. Ennek mintegy előhírnökeként rendezik meg a Debreceni Tavaszi Fesztivált.

 

Három helyszínen kerül megrendezésre a koncertek, kiállítások és egyéb kulturális események széles választéka. A Kölcsey Központ, a Főnix Csarnok és az Apolló Mozi lesz a helyszín.

 

A fesztivál március 10.-én 17 órakor veszi kezdetét a Fayer elnevezésű helyen. „Tavasznyitó"

Vasárnapi muzsika címszó alatt. A belépés díjtalan.

 

Másnap 19 órai kezdettel a Nagyteremben „Csárdás" címmel, érdekes műsorok lesznek láthatók, valamint a Honvéd Táncszínház és Zenekar bemutatójára kerül sor. A belépődíj 1.800.-és 2.300.-Ft között lesz.

 

Március 16-17-én, a Kölcsey Központban tartják meg az I. Debreceni Csokoládé Napokat. Ide 1.200.-Ft-tól  4.000.-Ft-os árig lehet belépőket váltani.

 

19-én este 7 órakor a Bálteremben William Gipson: Libikóka című darabját adja elő a Pinceszínház.

 

Két nap múlva, 21.-én, szintén este 7 órai kezdettel ugyanezen a helyszínen a 70 éves Szakcsi Lakatos Béla előadását tekintheti meg a nagyközönség. Felvezető címszó: Szakcsi Gipsy Jazz.

 

Március 23-án 17 órai kezdéssel a Bényi Árpád Kiállító terembe invitálja az érdeklődőket a rendezőség. Ekkor kezdődik a XXII. Tavaszi Tárlat megnyitója. Belépődíjat nem kell fizetni.

 

Másnap a Kossuth téren Virágvasárnap lesz. Szintén ingyenes megtekintési lehetőséggel.

 

Március 26.-án este 7 órakor a Bálteremben lesz megtekinthető Vári Éva előadóestje, Edit Piaf címmel. Jegyeket 2.400.- és 2.900.-Ft közötti árban lehet vásárolni.

 

A következő nap is hasonlóan mozgalmas lesz. Szintén este 7 órai kezdettel a Főnix Sportcsarnokban a Magyar Fesztivál Balett előadására kerül sor. Produkciójuk címe: Mózes avagy a Tízparancsolat. Erre a műsorra a belépődíjat 1.900.- tól  egészen 3.900.-Ft-ig lehet megváltani

 

Április 8-án este a már megszokott este 7 órai kezdéssel a Bálteremben, Medvés Gyergyó régi népzenéjéből kaphatnak ízelítőt az érdeklődők.

 

Másnap, ugyanebben az időpontban, szintén ezen a helyszínen a Babos Gyula-László Attila-Tátrai Tibor gitártrió ad koncertet.

 

Április 11-én pedig Debrecen Város napja lesz, zártkörű rendezvény formájában megtartva.

 

Olcsó és színvonalas szállás lehetőség a programokhoz közel, a belvárosi VargaZ Apartmanban.

 

Az itt közölt információk tájékoztató jellegűek, valóságtartalmukért felelősséget nem vállalunk. Pontos és biztos információkért kérjük, keresse a szervezőket!

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO