Demjén koncert Debrecenben.
2022.12.12. 09:51:23

Debrecen városában több zenekar és egyéni előadó megfordult az elmúlt időszakban.

 

December 21-én, Szerdán Demjén Ferenc érkezik a Lovardába, hogy megtartsa koncertjét 19 órai kezdettel.

 

Az énekes, zenész, dalszerző, népszerű nevén „Rozsi", pályafutása még 1964-ben kezdődött. 1970-ben már a Bergendy együttesben játszott és pályája folyamatosan felfelé ívelt.

 

Azt állítják róla, hogy igazi állócsillag a zenei élet terén és ebben nincs is semmi túlzás. Több, mint félezer dalt adott elő az eltelt közel hat évtized folyamán. Ezek java része sláger lett és nagyon sokszor dúdoljuk magunkban a kedvelt dallamokat.

 

Nem kizárólag az idősebb korosztály kedvence, bár ő maga a koncert napján lesz 76 éves. Koncertjein annyi fiatal szokott lenni, hogy ez olykor őt magát is kissé meglepte.

 

Műsorának címe: Ezzel még tartozom.

 

Több zenei díjat és kitüntetést vehetett át eddigi munkájáért. A részletes felsorolás nagyon hosszú lenne. Ezek közül is kiemelhetjük a 2012-ben odaítélt Kossuth-díjat.

 

Ezen az estén elhangzanak majd a legkedveltebb, népszerű, dalok, melyek előadásáért annyira megkedvelte a közönség Demjén Ferencet.

 

Az előadásra belépőjegyeket 9.990 Ft-os áron lehet váltani.

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO