Régiségvásár Debrecenben.
2021.03.10. 12:40:52

Debrecen városában a régiségek komoly figyelmet kötnek le. Ezért március 14-től minden hónap második és negyedik vasárnapján régiségvásárt rendeznek. Helyszín a TESCO áruház előtt kijelölt parkolóhely lesz.

 

Reggel hét órakor kezdődik a vásár és délután három óra tálban fejeződik be. Új jellegű árukat nem szabad árusítani, ez adja meg az esemény alapvoltát és lényegét.

 

Az antik dolgok közül itt szinte minden megtalálható lesz. Festmények, pénzérmék, tálak, tányérok, sálak, cipők, szőnyegek és sok minden más régiség, melyek tételes felsorolása lehetetlen vállalkozás lenne.

 

Különösen keresettek a régi könyvek és lemezek. A mai modern korban már a CD és a DVD a divatos. Sokan emlékeznek azonban még a hagyományos dolgokra és szívesen emlékeznek a régi időkre. A nosztalgiázás mindig jó időtöltésnek számít, és kellemes emlékeket ébreszt, főleg az idősebb korosztály körein belül.

 

A látogatók szinte biztosra vehetik, hogy nem fognak csalódni ebben a rendezvényben, mely sokak által várt eseménynek minősül. A vásár teljes mértékű bejárása szinte alig lehetséges, még azok számára is, aki nagy kitartással és komoly kondícióval rendelkeznek.

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO