Koncz Zsuzsa koncert Debrecenben.
2020.09.28. 20:28:23

Debrecen városában a Kölcsey központ sok híres előadónak adott otthont az elmúlt évek folyamán. Október 5-én, hétfőn Koncz Zsuzsa érkezik a civis városba, hogy megtartsa koncertjét este hét órai kezdettel.

 

A művésznő az első „KI mit tud"alkalmával került rivaldafénybe és ezt követően pályája folyamatosan felfelé ívelt. Lírai hangvitelű, művészi akkordokkal teli dalai hamar meghódították a közönséget.

 

Több, mint hatvan éve énekel és neve a zenei életben szinte fogalommá vált. Dalain nem egy generáció nőtt fel és a több száz ismert slágerének dallamát már fejből tudjuk és sokszor elkezdjük dúdolni, amint meghalljuk.

 

Valamennyi koncertjét, a mai napig, telt ház előtt tartja.

 

A hazai sikerek mellett külföldön is népszerű énekesnek számít. Zenei munkájának elismeréseként több díjat és kitüntetést is átvehetett az elmúlt évtizedek folyamán. Ezek közül is kiemelkedik a 2008-ban elnyert Kossuth-díj, sőt 2011-ben a Francia Becsületrend

Lovagja lett.

 

Ezen az estén elhangzanak majd a régi, szép dalai, melyek miatt annyira kedveli a közönség, de tavalyi évben megjelent nagylemezéről is előad majd néhány slágert.

 

A koncertre belépőjegyeket 7.590 Ft-os ártól egészen 9.990 Ft-os árig lehet váltani.

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO