Az Elefánt együttes koncertje Debrecenben.
2019.11.10. 19:34:02

Debrecen városában a zenekedvelők tábora viszonylag nagynak mondható és ennek megfelelően a koncertek népszerűek.

 

November 16-án, szombaton érkezik a civis városba az Elefánt együttes, hogy megtartsa koncertjét a Víztoronyba este nyolc órai kezdettel.

 

A zenekar nyolc éve vesz részt az aktív zenei életben. Az első stúdió albumot 2013-ban készítették el, mely a Vérkeringő címet kapta. Ezt követően két évenként rendszeresen jelent meg egy nagylemezük, egészen napjainkig.

 

Egy kislemezt is készítettek 2012-ben.

 

Stílusok az alternatív rock kategóriába tartozik, ez a fajta zene egyesek szerint kissé elvont a többihez képest, de többek véleménye alapján kedveltnek számít. Művészi jellegét senki sem vitatja.

 

Ezen az estén elhangzanak majd a jól ismert, népszerű dalok, melyre koncertjeiken sokat tapsolt a zenerajongó közönség és most is szinte garantált a siker.

 

Az idei albumukat még többen nem hallották, tavaszi megjelenése óta. Ők most pótolhatják ezt a hiányosságot a hétvégi koncert alkalmával. Azok a rajongók, akik már jól ismerek dalaikat, nosztalgiázhatnak a kedvelt dalok elhangzásakor.

 

Vendég zenekar is szerepel ezen az estén, mely az Analog Balaton csapata lesz.

 

A koncertre belépőjegyeket egységesen 1.600 Forintért lehet váltani.

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO