Futókarnevál Debrecenben

Az idén is megrendezésre kerül Debrecenben a sokak által kedvelt Debreceni Futókarnevál. Az esemény augusztus 18-tól 19-ig tart.

 

A Rotary Futófesztivál néven is ismert programok Erdőspusztán zajlanak majd két teljes napon át. Ez a hely nagyon szép természeti adottságokban bővelkedik. Kellemes, idillikus környezetben vehetnek részt a futóversenyen indulni kívánó, sportot kedvelők.

 

A sportrendezvény kicsit talán felvezetés is a Debreceni Virágkarnevál messze tájakon is híres eseményének. Az elmúlt évek során közel ötezer ember vett részt átlagosan a nagyszabású futóversenyeken. A szervezők az idei alkalommal is hozzávetőlegesen ilyen részvételre számítanak.

 

Az erőt próbáló terepfutás akadályokkal nehezítve, valamint a hosszú táv teljesítése ötvöződik az egészséges, szabad környezetben megrendezésre kerülő futóversenyen.

 

Az első napon az „Őrült futás" kerül megrendezésre, melynek megtétele során 23 akadállyal kell megbirkóznia valamennyi indulónak, 8,5 km hosszú távon. A második nap programjainak sorában található a „Terep-félmaraton". A nevéből adódóan itt 21,4 km-es szakaszt kell maguk mögött hagyni a vállalkozó szellemű futóknak, ami köztudottan szokatlanul nagy erőpróbát igényel. Emellett lesz „Terep-negyedmaraton" is, mely ezzel arányosan 10,7 km hosszú szakaszt ölel fel. Azoknak a versenyzőknek, akik kisebb teljesítményre képesek, a „Mini-maraton" áll rendelkezésükre, egy körülbelül 5.000 méteres távolságot magába foglalva.

 

Minden, testmozgást igénylő és sportot kedvelőnek, emlékezetes, hasznos és kellemes időtöltést, nem utolsó sorban pedig erőfelmérést jelent majd a Debreceni Futókarnevál eseménye.

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO