Operaelőadások Debrecenben
2018.04.27. 11:50:37

A kulturális és szórakoztató programok egyik leglátogatottabb helye Debrecenben a Kölcsey Központ. Sok előadó művész és zenekar lépett itt fel az elmúlt évek folyamán és ezen a hagyományon nem is kíván változtatni a rendezőség a jövőben sem.

 

Május 8-án, kedden este fél nyolckor kezdődik a „Honvágy és beteljesülés" címet viselő komolyzenei koncert.

 

A műsor első részében Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét, op 73 megkülönböztető elnevezéssel, hallgathatja meg a közönség.

 

Az előadásban közreműködnek a Debreceni Kodály Filharmonikusok. Zongorán kísér Roman Zaslavsky, vezényel Kovács László.

 

Beethovent nem kell bemutatni a komolyzene kedvelőinek. Nagyon sokan kedvelik művészi alkotásait. Sokak véleménye szerint igazán elmerülni csak a komolyzenében lehet, szemben a tánczenével, mely teljesen más jellegű kikapcsolódást biztosít.

 

Az est második részében Bartók Béla concertója csendül fel, szinte ellentéteként a műsor első részében hallgatott muzsikának. A híres zeneszerző még 1943-ban írta ezt a zenei remekművet, amikor amerikai illegalitásban élt.

 

Ez az alkotás különösen figyelmébe ajánlott mindenkinek, aki szereti ezt a fajta komolyzenét, mert képet kap a koncentrációs táborok szörnyű állapotáról, zenei stáció formájában.

 

A lelket megérintő és rendkívül karakteres zene csendül fel ezen a tavaszi estén.

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO