Főnix Fitt Debrecenben
2018.01.05. 21:52:15

Az újévet is legalább annyira fitten és egészséges életmóddal kell kezdeni, ahogyan az óévet magunk mögött hagytuk. Ennek érdekében január 13-án, szombaton rendezik meg a Főnix Sportcsarnokban a „Sportolj Debrecen" program keretein belül a Főnix Fitt Napot, melyre várják szinte valamennyi korosztály testmozgásra vágyó tagját.

 

A sportot most kezdőknek ugyanúgy ajánlják ezt a programot, mint a rendszeresen sportoló családoknak.

 

A megfelelő mennyiségű és minőségű testmozgás, torna, rendkívüli fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, és erre ezen az összejövetelen lesz lehetőség.

 

Ez lesz a második alkalom Debrecenben, hogy ilyen jellegű eseményre sor kerül.

 

A felállított nagyszínpadon híres sportemberek fogják irányítani a testmozgás folyamatát, alaposan megizzasztva és kellemesen kifárasztva a vendégeket.

 

Itt lesz Béres Alexandra, valamint Sifter Tímea és csapata is, akiket nagyon jól ismer a hazai közönség eddigi díjaik alapján is. Ők képviselik majd a női vonalat, míg a férfiak részére Katus Attila tartja majd a tornaórát.

 

A színpadi események mellett a felállított standokon életmód tanácsadás és egészségügyi szűrőprogramok, valamint szakmai tanácsadás lesz, többek között. A legnépszerűbb fitneszklubok főszereplése emeli majd tovább az összejövetel színvonalát.

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO