Virágkarnevál Debrecenben
2017.08.17. 12:44:04

Debrecen városának talán legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye az évenként megrendezésre kerülő Virágkarnevál.

 

Augusztus 20-án reggel indul a tetszetős virágkompozíciókat bemutató kocsik felvonulása a Petőfi-térről.

 

Ezeket a szép virágokból álló kocsikat előző éjszaka készítik el közel egymillió szál virágból. Valamennyi kocsin egy eseményt vagy létesítményt, illetve hasonló jellegű dolgot ábrázolnak az alkotások.

 

Nem csak ezekben gyönyörködhetnek a nézők a lelátókon, hanem tánccsoportok is bemutatják előadásaikat, ezek mellett veterán autók és kerékpárok is felvonulnak. Egészen a Nagyerdei Stadionig vonul a díszes menet, ahol folytatódik a show.Itt 11 órától négy órán át Galiba Gyermekfesztivál lesz. Ezzel párhuzamosan gólyalábasokat láthatnak a vendégek és lesz Utcaszínház is.

 

Délután négy órakor kezdődik a Karneváli Fieszta, melyen művészeti csoportok lépnek fel. Ezt a műsort ingyenesen tekinthetik meg a látogatók.19 órakor indul a Karneváléj, neves előadók és zenekarok fellépésével a Nagyerdei Színpadon. A műsorvezető Ördög Nóra lesz, partnerével, Fazekas Lászlóval.22 óra 30 perckor tűzijáték lesz az Egyetem-téren. Fél órával ezután a The Biebers együttes ad élő koncertet.Éjjel fél egytől utcabál kezdődik, ami előreláthatólag hajnali két óra magasságáig tart majd.

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO