Campus Fesztivál Debrecenben.
2017.07.13. 12:41:43

Hajdu-Bihar megye központjának, Debrecennek egyik legrangosabb eseménye a Campus Fesztivál, mely idén július 19-én, szerdán nyitja kapuit és egészen vasárnap estig várja a látogatókat.

 

A nagyszabású rendezvény, a már megszokott helyén, a Nagyerdő melletti területen kerül ez alkalommal is megrendezésre. Az idei lesz a tízedik Fesztivál és az előzőeknek komoly sikerük volt. Két nagyszínpadon és tizennyolc más helyszínen tekinthetik meg a műsort a vendégek.

 

Az első napon az Egyetem-téren már délelőtt 11 órakor elkezdődik a programok hosszú sora. 18 óra 45 perckor a Rocksuli Tanári Zenekar lép fel, majd egy órával később a Skafunderz együttes koncertjére kerül sor.

 

A második napon az 50+ zenekar adja elő műsorát délután háromkor az Egyetem-tér színpadán. Pénteken 18 óra 20 perctől Ruzsa Magdi előadásán tapsolhat a közönség, este nyolckor pedig több ismert zenekar lép majd fel.

 

Az utolsó két napon ugyancsak híres sztárok szórakoztatják majd a vendégeket és más kulturális esemény is szerepel a programban.

 

Napijegyeket 7.990 Forintos áron lehet váltani, de aki a bérletvásárlás mellett döntenek, ettől lényegesen olcsóbban vehetnek részt a Fesztivál eseményein.

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO