Bagdi Bella koncert Debrecenben
2016.05.04. 09:34:41

Sok érdekes előadásnak és koncertnek adott otthont Debrecen a közelmúltban, komoly sikerekkel.

 

Május 6-án, pénteken Bagdi Bella érkezik a civis városba, hogy megtartsa koncertjét a helyi Vasutas Egyetértés Művelődési Központban este hét órai kezdettel. Előadásának felvezető címe: Előttem legyen mindig út. Ez a jelmondat egyben utal is a művésznő egyéniségére, egyedi stílusára.

 

Mindezek mellett kihangsúlyozza azt a véleményét, hogy aki látja az utat maga előtt, annak sikerül új szintre emelkedni. Ez azt is jelenti, hogy az éneklés pozitív érzelmeket vált ki mindenkiből, ezért arra bíztatja az embereket, hogy énekeljenek, és ezzel oldják a felgyülemlett feszültségüket, még akkor is, ha nincs igazán jó hangjuk.

 

Bagdi Bella hazánk első aranylemezes életmódfejlesztő énekesnője, aki mindig teltházas koncerteket adott. Így volt ez a Budapesti Kongresszusi Központban 2012-ben és 2015-ben is.

 

Dalaival adott élethelyzetekben való pozitív hozzáállásra bíztat, bármely esetben, amikor erre nagy szükség van egy ember életének nehéz szakaszában. Legfőbb célja a boldogságkutatás.

 

Ezen az estén megtapasztalja a hallgatóság, hogyan számíthat arra, hogy a körülményei jobb irányt vegyenek az eddiginél.

 

Az előadásra jegyeket 2.300 Ft-os áron lehet váltani.

 

Webdesign: 2017 - Avasweb Kft.

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE

HUENRO